Karavándor Hírmondó

Nincs mese?

A nagy csizmák súlya alatt roppant a hó. Sötét volt már, de a fehér lepel hajnali szürkületre derítette a tájat. Az öregember halkan kopogtatott a bejárati kapun, a vadul lármázó csengőt nem akarta megnyomni. Egy fiatalasszony nyitotta ki csendben az ajtót. „Lefeküdtek már a lurkók?” kérdezte az öreg. „Tévéznek!” válaszolta kicsit bűnbánó arccal a nő, és beengedte az előszobába a vendéget, aki rögtön nekilátott az ajándékok kipakolásának. Nesztelenül rendezgette el az édességet és a játékokat a gondosan kihelyezett apró gyerekcipők körül, majd biccentett a fejével: „Aludjatok jól, holnap jövök!” súgta még az asszonynak, aki alig hallhatóan búcsúzott tőle: „Jó éjt apa, és köszönjük!”
Úgy tűnik, márpedig a mesékre szükségünk van. Kicsinek-nagynak, gyereknek-felnőttnek. A szülők is át akarják élni újra és újra azt, amiben felnőttek. Továbbadni a meglepetés örömét. Szinte alig várjuk a decembert, amikor mesefátylat boríthatunk a hétköznapokra. Játszunk a gyerekkel, hogy magunk is újra azzá váljunk, hiszen a mese és a játék karonfogva együtt járnak.
Ezt élheti át a Kedves Olvasó, ha mostani ajánlónk programjait felkeresi. Megtekinthető élőben az a fránya farkas, de a nagyikat csak óvatosan engedjék közel, elvégre minden mesében van valami igaz. Nyomon követhetik az állatok királyát, levelet küldhetnek a Nagykarácsonyi Mikulásfalváról, mézes édesgetéssel személyesen vár Gyula (aki nem hiszi, olvassa el a programot). A zenekedvelőket szívesen látja Gödöllő, az egyedi meglepetést keresők pedig saját művészi ambícióikat élhetik ki, ha felkeresik a 3D Galériát. Továbbá részesei lehetnek vásári forgatagoknak, készülve a Karácsonyra, aki pedig izgató kalandra vágyik, annak a FittArénában a helye.
Tartalmas kikapcsolódást, kellemes időtöltést kívánunk!

Mit mond Katalin?

A néphit alaposan elintézte a Katalinokat. Mindenki azt figyeli, mennyit locsognak, mert ugye, ha Katalin locsog, akkor karácsony kopog… Persze ezt inkább a fagyos időre kell érteni, amikor a dermesztő időben még a tócsák is befagynak.
Felénk mostanában inkább a varjak kopognak. A kertekben lehullott diót gyűjtik össze, felszállnak vele a legközelebbi villanyoszlop tetejére és messze hangzó kopogással törik meg a téli csemegét. Közeli rokonuk a holló „csodaszép hangjáról” híresült el, legalábbis a róka addig locsogott, amíg az a dőre madár el nem hitte, hogy neki énekelnie kell. Sosem értettem, honnan a csodából szedte a sajtot, de hát a rókát a dió nem érdekelte volna, és akkor La Fontaine örökbecsű műve a hiúságról a feledés homályába vész. Így viszont fabulái örök érvényűek lettek, még ha sorait az idő, és persze a kortárs szerzők újra és újra át is dolgozzák. A szorgos hangyából így lett néha lúzer, a tücsökből pedig önmegvalósító életművész. No, de ne gonoszkodjunk, mert az irigységre szintúgy létezik mesepasszus, amiben a róka savanyúnak találja a megszerezhetetlen szőlőt.
Sorolhatnánk tovább a példákat, a megszívlelendő majd mindig elfeledett tanácsokat. Ami a gyerekeknek a kiskakas fél krajcárja, az az autósoknak a téli gumiabroncs rendre előkerülő tanulsága, az akkumulátorok karbantartása, az állagmegóvás gondja. És ne feledkezzünk meg azokról sem, akiknek a hideg téli napok bizony még több gondot okoznak. Az éjszaka közepén felkelni és kisétálni az illemhelyre, vagy inkább az ágy mellé helyezett kulturált, szagmentesen zárt toalettet használni, bizony nem mindegy. Az év végével ismét a szűkebb-tágabb család kerül a figyelem középpontjába, azok megbecsülése, akiket fontosnak tartunk. Minden elérkező pillanat hoz valami újat és emlékeztet valami elfelejtett feladatra. Lássuk hát, mi következik most!
A programajánlónk kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartogat tartalmas kikapcsolódást, ki-ki válogasson kedvére! Jó időtöltést kívánunk!

Sült libára várva

Állítólag egyszer a híres író, akinek egyébként nem volt különösebben jó véleménye a nőkről, vendégségbe ment egy gazdag tisztelőjéhez. Épp a házigazda bőbeszédű felesége mellett kapott helyet. Az asszonyság ismerve a neves tollforgató fenntartásait a női nem iránt, folyamatosan nagyobbnál nagyobb "bölcsességekkel" traktálta a művészt, ám az jól állta a sarat. Tőle szokatlan módon udvariasan visszafogta magát és inkább a pipája füstjébe mélyedt, minthogy válaszoljon a folyamatos szóözönre. Már-már úgy nézett ki, békességben eltelik az estély, amikor főfogás gyanánt libasültet tálaltak fel. Az író nem bírta tovább, és hangosan kifakadt: "Micsoda liba!". Érezte, alaposan túlment a tisztelet követelte határokon. Dermedt, kínos csend lett a teremben, minden szempár rászegeződött. Zavartan próbálta enyhíteni a helyzetet, és rövid töprengés után, tompítandó a feszültséget, hozzátette: "Bocsánat, én a sült libára gondoltam!"
Eljött az ideje, hogy aki sült libára vár, az meg is kapja. Szent Márton napja - aki pedig egyáltalán nem a dorbézolásról, sőt épp ellenkezőleg a visszafogottságáról volt ismert - hagyományosan kötődik e szárnyashoz, azonban ma már szinte bármilyen alkalmat lehet kötni egy jó kis lakmározáshoz. Országszerte számos rendezvény bizonyítja ezt, de a gazdagon terített asztalok után a jó kis desszert sem maradhat el. Csokoládé, sütemény és tortafesztivál édesíti meg az életet, a felszedett kilókat pedig maratoni vagy félmaratoni futáson adhatja le a bátor fogyasztó. Kezdjük azonban egy kis aperitiffel, irány Siófok, ahol immár a nyolcadik Pálinkafesztiválon készülhetünk az ínyenc lakomákra!...
Jó étvágyat, kellemes kikapcsolódást kívánunk!  

Álljunk meg egy pillanatra

Ritkán adatik meg az életben, amikor tetten érjük a „sosem fogom elfelejteni” varázsát. A bizonyosság, hogy ami épp ott történik velünk, az számunkra soha többé nem merül feledésbe. Az öröm vagy a bánat túláradó érzése, az első szerelmes vallomás, egy forrongó lázadás, gyermekünk születése, szeretteink elvesztése. Amikor megállunk egy csöndes pillanatra, elmélázva a múlt dolgain, annak a másodpercnek a hangulata dönti el mely emlékek, élmények, események rémlenek fel az elszállt évekből. A múlt, amiben felnőttünk, gyermekből felcseperedtünk, amit átéltünk, megúsztunk, megszereztünk.
Ezért fontosak ünnepeink, mert megadják a közös alapot, amire aztán együtt építkezhetünk. Majd egyszerre csak azt vesszük észre, gyermekeink ünnepe már más, mint szüleink ünnepe volt. Hibáztunk? Elszakítottuk a gyökeret, amiből a jövő sarjad? Kimerült a tápanyagot adó forrás? Megszakadt a folytonosság, vagy az élet törvényszerűen új, friss erőt adó elixírt keres magának?
Az ősi kelták ezt úgy oldották meg, hogy félelmeik tárgyát kigúnyolták, mindenféle alakba formázva testközelbe hozták, végül vidáman jól helybenhagyták a megjelenített kísérteteket és démonokat. Később ünnepük időben egybeesett a keresztények, a rómaiak és a pogányok ünnepeivel. Benőtte, mint a gyom az egykor viruló kertet, lámpással világította ki a tökfejek rémisztő grimaszát. Legyünk hát vidámak, derüljünk azon, amit megváltoztatni úgysem tudunk, de azért ne feledjünk el emlékezni sem. Álljunk meg egy csöndes pillanatra, öntözzük meg a csírákat, teremtsük meg a kifejlődés esélyét.
Békés megemlékezést és ünnepet kívánunk!

Idővel jobb lesz?

Az idő múlása nagyon makacs dolog! Az ember annyi mindent kitalált már, hogyan lehetne befolyásolni az elszálló perceket, de erre még semmi okosat nem tudott kieszelni. Az idő könyörtelenül halad előre, és kegyetlenül megmér mindent. Az értékeket kifényesíti, az elröppenő üres pillanat halhatatlannak hitt nagysága fölötti dáridónak pedig kíméletlenül véget vet. A kőműves hosszú órák gondos munkájával elsimított és fehérre mázolt tűzfalát a graffiti készítője szinte a perc tört része alatt önmaga világához igazítja, de minden próbálkozása ellenére, az évtizedek távlatában ez mégsem képes fennmaradni. Az egykoron elterjedt meszelt, hófehér házfalak lélekbe vágó tisztaságával nem kelhet versenyre.
A 3D nyomtatók percek alatt a legképtelenebb tárgyakat, dolgokat képesek megalkotni, de valami mégis hiányzik annak a műnek az értékéből, amit aztán korlátlan darabszámban lehet gyorsan újrateremteni. A napokban az egyik rádióállomás lejátszotta az első mesterséges intelligencia által megírt zeneszámot. Néhány éve megkomponálták a villanyvezetékeken várakozó fecskék zenéjét, a madarakat hangjegynek, a vezetékeket pedig a kotta vonalainak tekintve. A műszaki fejlődés olyan eszközöket adott az ember kezébe, amivel már néhány évtizeddel ezelőtt élt embertársaink semmit se tudnának kezdeni, ha ma hirtelen feltámadnának. Vagy mégis? Mi emberek tényleg változtunk, vagy csupán a mobil telefont, az internetet tudjuk ismereteink miatt jobban használni, és ez csak látszólag különböztet meg bennünket elődeinktől?
Ezekre a kérdésekre gyaníthatóan sosem kapunk választ, mégis érdemes ellátogatni a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében szervezett programokra, például a Műszaki és Közlekedési Múzeumba. Tanúi lehetünk annak, ahogy szüleink és nagyszüleink mindennapi világa átmentődik kultúránk kincsestárába. Elképzelhetjük, miért nem volt akkor és ott helye az okos telefonnak, ugyanakkor miért volt szükség az időre, ami beérlelte mai világunkat. Akik viszont már messze, előre akarnak tekinteni, most találhatnak egy kis összefoglalót kilátóink sorából. Egy kellemes őszi napon – reménykedjünk, hogy lesz ilyen – egy kiadós túrával felkereshetik őket. Azért a kényelmesebb embertársainkra is gondoltunk, vidám programokat szedve csokorba.
Mindenki válogasson kedvére, kellemes kikapcsolódást kívánunk!

A kutya ugat, a karaván halad

A környékünkön akad néhány kutya a kertes házakban. Mindig talány volt a számomra, mi dönti el, hogy mikor kezd el az összes együtt ugatni. Amikor a kis tacskó zendített rá, bár egymaga hangosabb volt, mint a többi együttvéve, amazok békésen szunyókáltak tovább legfeljebb egy-egy felmordult, mintha rosszat álmodna. A méretben kissé nagyobb keverék hangját már egy kicsit komolyabban vették. A magyaros virtusáról ismert puli még a holtakat is feltámasztotta nyüzsgő csaholásával, de a nagykutyák csak egy pillanatra emelték fel a fejüket, körbenéztek van-e értelme a fáradságnak, aztán többnyire újra leheveredtek. No, de amikor mondjuk egy Német juhász, Orosz agár esetleg Alaszkai malamut vagy Angol buldog kezdett ugatásba (bár még a kuvasz is ide lenne sorolható, ha nem lustálkodik annyit), pillanatokon belül talpon volt az összes. Egyik sem akart lemaradni, hadd lássa a gazdi, tulajdonképpen őmiatta van az egész felhajtás. Viszont akad egy kivételes eset, ez pedig a szirénázó rohamkocsi vijjogása. Amikor baj van, az ebek képesek felülemelkedni minden addigi kételyükön. Többé nem törődnek azzal, melyik hallotta meg elsőnek a vészt jelző szirénát. Kivétel nélkül mind olyan éktelen vonításba kezd, amit nehéz szavakba önteni.
Most, hogy itt kopogtat az október, a magunk módján mi is szeretnénk hallatni a hangunkat, buzdítani! Önámításról nincs szó! Nincsenek illúzióink meddig ér el a szavunk. Ki hallja meg, ki gondol bele és ki adja tovább: Tessék szépen elmenni, nemet mondani az otthoni tespedésre! Kiállni a saját érdekünk mellett, és kihasználni a kínálkozó alkalmat! Nincs még késő, mielőtt a tél átvenné a hatalmát, tegyünk meg mindent önmagunkért, mindnyájunkért! Mutassunk jó példát:
A Kutatók Éjszakája segít a szellem ébren tartásában, A Szigligeti várfutás a test edzettségének megőrzésében, a Sörfesztivál főként a felkart erősíti a gyakori emelések alkalmával, a Kürtőskalács Fesztivál az édes élet megtestesítője, de akad még bőven olyan program, ahová megéri elmenni. Tekintsék meg részletes ajánlónkat, kellemes kikapcsolódást, jó szórakozást mindenkinek!