Karavándor Hírmondó

Hírmondó 2016.03.24.
A virtuális lét
A mai gyerekek élete sokkal színesebb, mint egykoron nagyszüleiké volt. Ma már például virtuális számítógépes játékok keretében lovagolnak, megetetik a lovukat, akadályokat küzdenek le és a szolgáltatásokért persze virtuálisan fizetnek - bár utóbbit tekintve szüleik megmaradtak a valóságos bankkártyánál. Pedig ez a virtuális módszer bő hat évtizeddel ezelőtt hazánkban már ismert és elterjedt volt: Józsi bácsi malaca mondjuk fialt hatot. Kijött a párttitkár, aki szemrevételezte az eredményt, majd az elvárásnak megfelelően beírt a jelentésébe nyolcat. Ezt a megyénél felkerekítették tízre, a központi akarat pedig a tervhez tartva magát tizenkettőt, azaz egy tucatot vett számításba. Így alakult ki a számvitel. Az első titkár igazságosan kivetette az akkori szja-t, miszerint a malacok felét, hatot a közösbe kell adni, a maradék a gazdáé lehet!
És akkor beütött a krach. Az egyik kismalac elpusztult. Józsi bácsi a kor szellemének megfelelően a controlling-ot hívta segítségül. Egy hosszú kötéllel a kezében kiment az udvarra, körülnézett, végiggondolta mitől függ a legjobban, majd odaszólt a kutyának:
- Burkus te! Gyere ide! Ne ugass nekem! Mostantól te vagy a hatodik malac, és csönd!
Azzal átvetette rajta a kötelet és beadta a közösbe a másik öt malaccal együtt. Na de, mire való az audit? Jött Pali bá, a könny-vizsgáló:
- Te Jóska! Baj van!
- Mi a baj Palikám? - így a gazda.
- Ugat az egyik malacod!
- Az enyém-e? Mélyik?
- Az a lompos, ott na!
- Az-e? Ej má no! Búr, kuss! Hát Palikám, az bizony tud idegen nyelvet, de hidd el… nekem... megéri!
Ma már rajtunk múlik, mennyire tesszük virtuálissá az életünket. Mivel töltjük a hétköznapjainkat és mennyire vesszük komolyan a sok évszázados ünnepeinket. Kell egy kis áramszünet, hogy észrevegyük a valóságos sokkal maradandóbb, mint a látszólagos! Programajánlónkkal szeretnénk közelebb hozni az életközeli valóságost, használjuk ki az "áramszünetet".
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, munkatársaim nevében is!

Hírmondó 2016.03.10.
Megkötöm lovamat...
A magyar zenetörténet telis-tele van szebbnél szebb, ám gyakran igen szomorú dalokkal. Ha igaz, hogy egy nép zenéje és annak a népnek a története egymást karonfogva rója az évezredes közös utat, akkor igazat kell adnunk a mondásnak: Sírva vígad a magyar. A kesergők, siratók, búsulók, búfelejtők, bujdosódalok, siraloménekek végtelen kuszasága átszövi történelmünket. Aztán ebből a melankolikus tétovaságból, mint a tél fagyott magányából egyszer csak kifakad az élet csírája: Vidám toborzók, de éppúgy pajkos legény- és leánycsúfolók, szívhez szóló szerelmes nóták, tréfás kiszámolók és gyerekdalok mellett a legényes friss, a csűrdöngölők és csak a népdalgyűjtők tudnák megmondani mi minden színesíti a képet. A világ "egyszer lent, másszor fent" örök váltakozásának kétségbevonhatatlan igazsága tükröződik a bölcs rímfaragók és dalköltők munkáiban. Március idusa különösen fontos dátuma az állandó magyar újjászületés ígéretének: 168 éve folyamatosan újraértelmezték, újragondolták és újragombolták, őszi rózsával hintették be, eltolták a hangsúlyt (de még mennyire eltolták), elhallgatták meg elhallgattatták. Minél mélyebbre nyomták, annál magasabbra szökkent újra, mi sosem engedtünk a negyvennyolcból. Kossuth Lajos azt üzente... Hogy mit? Világos?! Ja, nem! Bocs! Épp ellenkezőleg!
Ünnepeljünk együtt! Legyen végre itt az ideje a virágzásnak!

Hírmondó 2016.02.25.
A hagyományteremtő természet
Ismeri a Kedves Olvasó Nyuszika történetét, aki a boltnyitásra váró, kígyózó sor mellett próbált előre jutni a bejáratig, de mire odajutott volna, a leghangosabb zúgolódók mindig visszapenderítették a sor végére? Többszöri sikertelen próbálkozás után kényszeredett mosollyal így nyugtázta a helyzetet: "Na, úgy látszik ma megint nem nyitok ki!". Alig néhány évtizede még büszke tankönyvek tekintették ténynek a természet feletti győzelmet, mint a társadalmi fejlődés egyik legmagasztosabb eredményét. Ezt még az "öntudatát tekintve fejlődőben lévő" nyugati kultúra sem vitatta, errefelé pedig az egykori kispajtások a népi demokrácia legfőbb sikerének ismerték meg e nagyszerű diadalt, amibe mára majdnem belepusztultunk. A sok évezredes fejlődés az ember és természet örökös és "kölcsönös" kapcsolatának a története, amit csupán megmaradt büszkeségünk tekint kölcsönösnek, továbbra is azt a látszatot keltve, mintha mi nem egy atomnyi részét képeznénk a bennünket körülvevő mindenségnek. Az egészséges élni akarás viszont mindig is tudomásul vette az egyoldalú erőviszonyokat és képes volt alázattal elfogadni azokat, sőt a lehetőségekhez képest élni a természet kínálta lehetőségekkel. Ez valahogy jobb iskola volt, merthogy a korábbiakban ismertetett tananyag azóta elenyészett a globális felmelegedés hevében. A tisztelet megtanított együtt élni környezetünkkel, egymással, megszerzett tudásunkkal. Ezúttal olyan programokat válogattunk, amelyek ennek az együttélésnek a különböző kapcsolódási formáira építenek a természettel. Kitűnően bizonyítva, ha a küszöbön türelmetlenül toporogva nem engedjük kinyílni a kaput, akkor várhatjuk amíg bejutunk rajta.
Kellemes kikapcsolódást és jó szórakozást kívánok kollégáim nevében is!

Hírmondó 2016.02.11.
Na, ezek a medvék jól kibrummogtak velünk. Itt van az év második, - legjelentéktelenebb és legrövidebb - hónapja. És erre fel ahány ház, annyi árnyékra vetődés. Budapesten például az árnyékuk láttán a macik visszamenekültek a barlangjukba, más állatkertekben meg vidáman lubickoltak a szabadban. Pedig ezt a szimpatikus szokást, mi emberek is átvehetnénk. Reggel, amikor álmos tekintettel belenézünk a fürdőszobai tükörbe, és megállapítjuk, hogy ma megint árnyéka vagyunk önmagunknak, egyszerűen visszafeküdnénk aludni. Küldenénk egy (aznapi) utolsó sms-t a munkahelyünkre, miszerint most olyat láttunk, amilyent ők ma nem fognak. Tudniillik, az ábrázatunkat. Ebből bizton meg lehet jósolni, mennyire rossz idő fog hamarosan ránk köszönteni, de ez az előrejelzés legalább megbízhatóbb lenne, mint ezeknek a csélcsap medvéknek a handabandázása.
Mackóék hát jól eligazítottak bennünket, és most, hogy már tudjuk, bármi lehet, kaphatunk hideget-meleget, nincs miért tovább aggódni. Úgy van ez, mint amikor a kis Lackótól félév végén apuka el akarja kérni a bizonyítványt, de a gyerek csak annyit mond: - Az sajnos nincs nálam, kölcsönadtam a barátomnak, meg akarja rémiszteni vele a szüleit!
Remélem a rendszeresen jelentkező Karavándor Hírmondó jó bizonyítványt kapott Öntől, kedves Olvasó, és továbbra is számíthatunk bizalmára! Hálából ismét összeállítottunk egy kis mulatozási programajánlót, reméljük talál benne ízlésének megfelelő rendezvényt!
További szép napot!

Hírmondó 2016.01.28.
Az emberi kultúra együtt fejlődött a kulináris élvezetek terjedésével, de a kényesebb ízlésűeknek természetesen megfordíthatjuk a sorrendet. A lényeg az, amikor az ember számára az étkezés többé nem csupán a létfenntartás eszköze volt, hanem egy közösségi ceremónia lett, alapjaiban átrendeződött a társas összetartozás értelme. Az önző magánügy, tudniillik mindenki mást megfosztani a rendelkezésre álló táplálékmegszerzésének lehetőségétől, amíg mi magunk jól nem laktunk, alapjaiban megváltozott. Az ősember hamuba ejtett és átsült falatjától, az ókori római lakomákon át, a még ma is (egyre jobban) dívó disznótorig hosszú út vezetett. Utóbbi, a téli hónapok nagy közös társasági élménye lett, ahol találkozhattak a szűkebb-tágabb család tagjai, vagy remény szerinti jövőbeli tagjai. Együtt beszélgethettek, pletykálhattak, politizálhattak (na egykoron ez is vörös posztó volt az egyébként e színt kedvelő világnézet urainak). Az egész napos, lélekmelegítő itókákkal egybekötött közös hadászati, pörkölési, bontási és (kolbász)töltési tevékenységek megkoronázásaként egy ínycsiklandó disznótoros vacsorával zárták a napot, amire a mai dietetikus és étkezéstudományi szakemberek egyszerűen csak úgy tekintettek, mint fogorvos a karamellás cukorkára: Ez ad majd nekik munkát, ha véget ér a nagy örömködés. Most még azonban a mennyei lakomák idejét írjuk!
A gazdag felhozatal megismerésében akartunk segíteni programajánlónkkal, amelyben igazán változatos étlapot kínálunk a hasukat kedvelőknek, ínyenceknek, gourmanoknak, zug- és nagyevőknek, a (majdan később) fogyni vágyóknak. Fogyasszák egészséggel ajánlatunkat, jó étvágyat hozzá!

Hírmondó 2016.01.14.
Felgyorsult a világ. A farsang eddig vízkereszttől hamvazó szerdáig tartott (húsvét vasárnap előtt negyven nappal), most pedig közel három héttel korábban, már december 18-án világszerte beköszöntött a maszkabál. A mozibejáratok előtt sátrat vertek a "starwars hívők", hogy hozzájussanak ahhoz a jegyhez, amellyel az elsők között tekinthették meg a 2016-os év kezdetét meghatározó első álarcos bulit. George Lucas mester történetének szálai milliók életét szövik át. Izgalomra éhesen tárják szélesre szívüket, szemüket, szájukat, szellemi táplálékot merítve a sorozat régóta várt legújabb epizódjából. A céges vagy az iskolai farsangon a bátrabbak borzongva bújnak a bűnös bőrébe, fénykardot ragadnak és leradarozzák az ellent. Egy estére övék lesz a gonosz minden hatalma, hogy aztán másnapra megtisztulva folytassák a tisztes hétköznapokat. Ez régen sem volt másként: a boszorkány, a gonosz varázsló, a csalárd mostoha, a kegyetlen kalóz éppúgy hozzátartoztak a mulatsághoz, mint Hófehérke, a tündérek, a törpék, a bekötött lábú focisták (ők azért még idén újra felbukkanhatnak) és a Bádogember (hát igen, ő meg azért Oroszlánnal és Dorothy-val együtt kicsit belopózott a fehér törpék háborújába...). Az újabb időkben pedig pókemberek, hupikék törpapák és szupermenek színesítették a palettát. Na, de Spongyát rá, legyünk őszinték, ha annak idején a Busók elődei fénykardot rántanak a török elűzésére, akkor azok a mai napig még látogatóba se jönnek erre. Azt meg, hogy évszázadokkal később csodájukra járnak... biztosan nem gondolták.
Várjuk hát együtt a zord zimankót elűző vigasságokat, kezdjük vidáman az évet, büszkén bújjunk álarcunk mögé, hogy másnap az igazi arcunkkal ne riogassuk a világot! Fogadják szeretettel programajánlónkat, további boldog új esztendőt!